A fedélzeti eszköz által szolgáltatott GPS és egyéb bemeneti (tachográf, gyújtás) adatok alapján visszanézheti a járművek által megtett útvonalakat és akár e-menetlevelet vagy egyéb jelentést is készíttethet automatikusan a rendszerrel.
A jelentés tartalmazza a jármű minden állomásának pozícióját, érkezési és indulási idejét, állásidejét. A járművek sebességéről – és egyéb adatairól – is részletes kimutatást tölthet le, vagy akár grafikonokon is megjelenítheti. A visszamenőleg is elérhető adatok között időintervallum alapján is keresgélhet, így azt is meg tudja mondani, hogy melyik jármű hol tartózkodott egy adott pillanatban. A jármű útvonalát ezen kívül természetesen térképen is megjelenítheti, így egyből kirajzolódnak a megtett útvonalak.